2021. április 29., csütörtök

Játékok a ketrecben

 

Amikor a papagáj megszokja az új játékait, jó ötlet elkezdeni ezeket a pozitív megerősítésre is használni. A későbbiekre ez egy ideális cél lehet. Először persze rá kell tudni szoktatni a papagájt, hogy egyre közelebb menjen az új szerzeményhez, ami például egy papagájlétra-játék is lehet. A pozitív megerősítés eszközeit kell párosítani a játékokkal úgy, hogy a szórakoztató tárgy közelében vagy rajta helyezzük el őket. A madár viselkedését aztán a létrára vagy más játékra adott reakciók szerint lehetséges alakítani.


Játékok a ketrecben


Az új tárgyhoz való szoktatás nagyjából ott ér véget, amikor a papagáj közelebb lép, és megpróbálja megérinteni a játékot, fellép a létrára stb. Ilyenkorra már a madár úgy fogja szeretni a játékot, hogy azzal jutalmazni lehet a megszokott, takarmány alapú megerősítés helyett. A megerősítést tehát a játékhoz való közeledés alkalmával ejtjük meg, a bátran viselkedő papagáj jutalomfalatot kap.

A műanyagból készült papagáj játékok színesek, érdekesek, formájuk rendkívül változatos és emellett tartósnak is bizonyulnak, bírják a napi több órás igénybevételt hosszú távon is. A műanyag létrát a papagáj gyakran megmássza, játszik rajta és szórakozik vele.

2020. április 29., szerda

Minőségi kanapék vásárlása

Otthonunk megfelelő fekhely nélkül semmit sem ér. Ahol munka után ledőlhetünk, kipihenhetjük magunkat. Egy kényelmes kanapé jó választás erre a célra. Kanapé kínálatunk folyamatosan bővül. Nézzen szét bútorboltjainkban: többféle színben és anyagban válogathat kanapéink között. 

Otthonunk megfelelő fekhely nélkül semmit sem ér. Ahol munka után ledőlhetünk, kipihenhetjük magunkat. Egy kényelmes kanapé jó választás erre a célra. Kanapé kínálatunk folyamatosan bővül. Nézzen szét bútorboltjainkban: többféle színben és anyagban válogathat kanapéink között.
A klasszikus egyenes kanapék közül számtalan stílusban, anyagban, színben, díszpárnákkal ellátottak közül lehet válogatni. Némelyiknek van ágyazható és ágyneműtartós funkciója. Hisszük, hogy nemcsak a 3-2-1, L alakú (sarokgarnitúra), vagy éppen U alakú kanapéké, ülőgarnitúráké a jelen és a jövő, hanem az egyenes kanapék is lehetnek “divatosak”, lehetnek megfelelőek, főleg a kisebb lakásokban, illetve nagyobb ülőgarnitúrák kiegészítéseképpen. A mi választékunkban megtalálhatóak a fiatalosabb, modernebb kanapék ugyanúgy, mint a klasszikusabbak, vagy már a retró stílusait időző darabok is.

Miért nálunk vásároljon kanapét? 

Megbízható, szakszerű kiszolgálással várjuk vásárlóinkat. Minden féle-fajta bútor megtalálható nálunk. Kiváló ár-érték arány. 20 éves tapasztalat. Cégünk a Horizont Bútor több mint 20 éve már a piacon van és azóta a Dunántúlon 10 városban megtalálhatóak vagyunk bútor boltunkkal. Nagyon hamar rájöttünk, hogy csak a minőségi bútorokkal lehet versenyképesnek lenni. Figyelembe véve a magyar viszonyokat, az ár fontos nagyon, és a minőség is. A bútorgyártás nagyon sokat fejlődött az elmúlt 20 évben, az eljárások is, de az anyagválaszték is bővült. Folyamatosan nyomon követjük ezeket a változtatásokat és igyekszünk elsőként adoptálni a mi környezetünkbe. A Horizont Bútor egyrészt élen jár az újításokban, innovációban, de megtartjuk mindig a jól bevált és keresett modelleket is. A bútorkereskedés egy külön szakma, nem akarjuk misztifikálni, de elhivatottság nélkül ez sem megy. Ha kiváló bútorokra lenne szüksége, nézzen be hozzánk, nem bánja meg.

2017. november 27., hétfő

Franciaágyak remek áron, nagy választékban

Olcsó és új kiváló  franciaágyak német és olasz importból, az Ön ízlésének és pénztárcájának megfelelően.


Raktár áruházunkban biztosan megtalálja. azt amit keres. Szinte nagyker áron! Kijelenthetjük, hogy ilyen jó minőséget ennyiért nem igazán találunk itthon. Erről Ön is meggyőződhet.

Franciaágyak remek áron, nagy választékbanKét helyről szerezzük be a franciaágyainkat: egy olasz vállalat, aki prémium minőségű franciaágyakat szállít nekünk, és itt el kell mondani, hogy ezek a termékek valóban olasz gyártásúak. A másik cég egy német, akinek az elosztó központjuk hazánkban található. A franciaágyak minőségét a Deutsch Qualität garantálja.

Mi nem webáruház vagyunk, hanem egy nagy, 4000 m2-es raktár. Hazánk egyik legnagyobb franciaágy lerakata. Költségeinket maximálisan leszorítva, szerény személyzettel, árainkat alacsonyan tartva dolgozunk.

Úgy véljük, jobb, ha a vevő legalább ráül a franciaágyra, mielőtt megveszi, hazaviszi, és nem látatlanban rendel.

Tippeket is szívesen adunk, nem tartunk a konkurenciától, mert őszintén szólva nincs takargatnivalónk. Takarékossági okok miatt nincs rá kapacitás, hogy egy érdeklődővel át kelljen fésülnünk a franciaágyak tömkelegét először, majd még egyszer, amikor visszajön, mert a nagy forgalom miatt a kiválasztott franciaágyat nagy valószínűséggel már másnap eladjuk.

Kedves vásárlóink! Kellemes böngészést kívánunk a franciaágyak kínálatában, majd sikeres vásárlást is! Oldalunk: franciaagy.net

2017. november 22., szerda

Kanapé outlet Budapesten

Figyelem! Új kanapé és ülőgarnitúra bútor az Ön ízlésének megfelelően: egy használt bútor árán, a szokásos piaci árak közel feléért! 

Kanapé outlet Budapesten

Legyen akár a klasszikus 3-2-1-es elrendezésű vagy modern L, U alakú, nálunk biztosan megleli. A budapesti kanapé outletben

Úgy tapasztaljuk, hogy ma ülőgarnitúra alatt az érdeklődő sarokgarnitúrát, L alakú vagy U alakú sarokkanapét, esetleg egyenes kanapét ért. Az ágyazható sarok a legnépszerűbb, ha ágyneműtartót is tartalmaz, akkor még nagyobb a sikere a vásárlók körében. Ha a sarokülő garnitúra mind jobbra, mind balra szerelhető, akkor arra is lehetőség nyílik, hogy egy esetleges lakásátalakításnál vagy költözésnél  - az új szempontokat figyelembe véve, egyszerű átszereléssel - más legyen a kanapé állása.

Nem a legolcsóbb kategóriájú áruról, hanem közép, felső-közép, olykor felső kategóriás minőségű ülőgarnitúrákról és kanapékról beszélünk. Az árak azonban minden esetben alacsonyak, ezért arra kérjük Önöket, UTOLJÁRA JÖJJENEK EL A RAKTÁRUNKBA, amikor már mindenhol tájékozódtak az árakról. 

Jó böngészést kívánunk olcsó, outlet ülőgarnitúra kiárusításunkon, és sikeres vásárlást!


Weboldalunk: www.kanape.net

2017. november 2., csütörtök

Költöztetés, Fuvarozás = Tutiteher

Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás, bútorszállítás – nekünk nem probléma! Korrekten. Gyorsan. Jó áron.

Hívhat lakáshoz, családi házhoz, irodához, telephelyre - bennünk nem csalódik. Több ezer költöztetésen - fuvarozáson vagyunk már túl, így tapasztalt, profi csapattal megyünk.
Legyen szó nehéz bútorokról, páncélszekrényről, zongoráról, cementes zsákokról, bármilyen teherről, mi elbírjuk.

0-24-ig hívhatóak vagyunk, állunk rendelkezésére bármikor, gyorsan és olcsón (2900 Ft/óra), az ország egész területén, sőt, még országhatárokon túl is.
Nincs hétvégi, éjjeli, emeleti, kiállási és még kitudja milyen díj. Fix, könnyen számítható áraink vannak. Budapest területén kilométer díj sincs.

Költöztetés – Fuvarozás - Tutiteher



Honlapunk: www.tutiteher.hu

2017. október 21., szombat

Őrzött, olcsó reptéri parkolás

Őrzött, olcsó reptéri parkolás
Őrzött, olcsó reptéri parkolás

Őrzött, olcsó, reptéri parkolónk csaknem több 100 gépjármű biztonságos parkolására alkalmas a Liszt Ferenc repülőtér mellett, 5-7 percre a Ferihegy 2-es termináltól. Az M0 felől érkező parkolót keresők a 400-as út felől érnek el minket, az Üllő táblánál közvetlenül forduljon jobbra. Cím: 2225, Üllő, Pesti út 207.

Miért válassza a Nemzeti Reptéri Parkolót?

-Pihenését, nyaralását nyugodtan töltheti, gépkocsijára kutyás biztonsági őrök vigyáznak, éjjellátó berendezés, mozgásérzékelő lézersorompók segítségével.

-Kulturált, szép környezet.

-Hazautazás előtt üdítővel, kávéval, ásványvízzel vagy teával kínáljuk.

-Közeli parkolás a Liszt Ferenc repülőtér termináljához.

-Pihenését, nyaralását nyugodtan töltheti, gépkocsijára kutyás biztonsági őrök vigyáznak, éjjellátó berendezés, mozgásérzékelő lézersorompók segítségével.


A Nemzeti Reptéri Parkoló biztonságos és barátságos környezetben fogadja vendégeit. További információt internetes oldalunkon találhatnak. 

2017. október 18., szerda

Válassza a Szabad Parkolót!

Válassza a Szabad Parkolót! ... ha nyugodtan szeretne utazni...

A Szabad Parkoló nevet viselő parkolónk mintegy 500 autó parkolására alkalmas a Ferihegyi nemzetközi repülőtér mellett, 4 percre a Ferihegy 2-es termináltól. 


Válassza a Szabad Parkolót!

A mindenkori díjszabás megtalálható a Szabad Parkoló honlapján. Az ügyfél a parkolási díjat készpénzben fizeti meg. Az ügyfél tudomásul veszi, hogy gépjárművével a Szabad Parkolót a parkolási díj megfizetése után hagyhatja el, vita esetén a személyzet az autót visszatarthatja. A fizetéssel kapcsolatos vita esetén a jármű visszatartására az ügyfél nem alapíthat további igényeket. 


Amennyiben a gépjárművet a Szabad Parkolóból parkolólapot felmutatni nem tudó személy szándékozik elvinni, úgy az üzemeltető a rendelkezési jogot külön is vizsgálja. A Szabad Parkoló személyzete a járművezetőt felhívja a személyazonossága igazolására, valamint a tulajdonjogot igazoló okirat bemutatására. Amennyiben a járművezető, és a tulajdonjogot igazoló okiratban feltüntetett személy nem azonos, úgy legalább 2 tanú olvasható aláírásával és lakcímével ellátott magánokiratban foglalt meghatalmazás eredeti példányáénak átadása is kötelező. Kétség esetén a Szabad Parkoló üzemeltetője jogosult hatósági intézkedést kérni, mely megtörténtéig a járművet visszatarthatja. A jármű feletti rendelkezési jog vitájából eredő bármilyen közvetlen vagy közvetett igény érvényesítése a Szabad Parkoló üzemeltetőjével szemben kizárt.